Vettel: Az FIA-t csak a látszat miatt érdekli a véleményünk


Egyre többet háborognak a versenyzők, mert kihagyják őket az F1 jövőjét alakító döntésekből. Sebastian Vettel szerint a megkérdezésük is csak a látszatintézkedés.

A barcelonai időmérő edzést követő hivatalos sajtótájékoztatón bújt ki a szög a zsákból. Sebastian Vettel és Lewis Hamilton egy 2019-es szabályváltozásokra irányuló kérdés kapcsán kezdte ecsetelni, hogy a versenyzők körében van némi elégedetlenség a sportág jövőjét érintő döntések kapcsán. Mindketten úgy vélték, hogy mielőtt a csapatok és a sportág vezetői eldöntöttek volna, a következő évtől az előzés megkönnyítésére hivatkozva módosítanak az autók aerodinamikáján, s ezáltal valamivel lassabbá teszik azokat, őket is megkérdezhették volna, mit szólnak a javaslathoz.





Vettel fogalmazott keményebben, ő kijelentette, komikusnak tartja, hogy a szabályalkotók hol gyorsítani (2017), hol lassítani (2009, 2019) akarják az autókat, miközben minden esetben a show javításával indokolnak, pedig igazi változást sosem érnek el. Hamilton ennek kapcsán azt is megjegyezte, az ellentmondó szabályokat ráadásul mindig ugyanazok alkotják meg.

Jean Todt, az FIA elnöke nem igazán értette Vettelék kritikáját, mivel elmondása szerint mindig is kikérte a versenyzők véleményét, sőt a glóriát főleg azért vezették be, mert Jules Bianchi és Justin Wilson halála után a versenyzők érdekvédelmi szervezete, a GPDA szólította föl őket cselekvésre. „És a végén mégis azt kellett hallgatnom: »Ez mind sz**«” – vágott vissza a francia.

Todt azt is hozzátette: „Aki beszélni akar velem – függetlenül attól, a rajtrács elején vagy végén van-e –, megteheti negyvennyolc órán belül.”

Szerinte a versenyzők eddigi aktivitása sem feltétlenül azt mutatta, hogy az FIA miatt nem elég nagy az érdekérvényesítő erejük. „Én mindig igyekeztem hallgatni a versenyzőkre, és meg is hívtuk őket, hogy vegyenek részt a folyamatban. Felajánlottam nekik, hogy csináljanak valamit. Tisztelem őket, de hiába van előttük a lehetőség, gyakran hiányoznak a megbeszélésekről. Meghívjuk őket, örömmel látjuk őket, csakis a versenyzőkön múlik” – dobta át a labdát a másik térfélre, megemlítve, Felipe Massa gokartos bizottság élére történt múlt év végi kinevezése is annak bizonyítéka, hogy az FIA akarja a versenyzőkkel való együttműködést.

Vettel Todt szavai kapcsán továbbra is szkeptikus. Úgy érzi, a véleményük kikérése nem több puszta látszatintézkedésnél. „Bizonyos szempontból jó, hogy nem a versenyzők hozzák a szabályokat, mert nem ez a mi feladatunk, és nincs is elég ötletünk hozzá. Másrészről viszont mi vezetjük az autókat, így érdekes visszajelzést tudnánk adni arról, hogy milyen autókra lenne szükség. Nem igazán kérdeznek minket, és ha mégis, az csak azért van, hogy ezt is ki tudják pipálni. A ’megkérdeznek’ és a ’hallgatnak ránk’ két különböző fogalom.”

A német úgy véli, 2019-es módosításokra aligha az elfogadott formájukban kerülne sor, ha a versenyzőknek is lett volna beleszólása a döntésbe. „Az érthető, ha mindenki a saját érdekeit nézi, de ezek a döntések… Szerintem egyetlen versenyző sem örül annak, hogy az autók most megint lassabbak lesznek. Másfél másodpercet lassulunk, de ez tényleg segíteni fog? Szerintem úgy is lehetne változtatni az aerodinamikán, hogy az autók nem lassulnak le tőle, de könnyebbé válik az előzés.”

Míg Vettelnek – az egyébként a Ferrari által is megszavazott – új szabályok bökik a csőrét, Hamilton eközben a már régi vesszőparipájának számító pályák problémájával foglalkozik, és e témában  (is) hiányolta a versenyzők meghallgatását. A Miami városába tervezett új pályát kritizálta a múlt hétvégén, amelynek előzetes vonalvezetése egy kicsit sem nyerte el a tetszését – és sok kollégájáét sem.

A brit úgy véli, az érintettek szándéka szerint 2019-ben bemutatkozó verseny sokkal izgalmasabb pályát érdemelne az unalmas Valenciát idéző kialakítás helyett, amit hosszú egyenesek és egyhangú derékszögű kanyarok jellemeznek. A címvédő fel is ajánlotta a segítségét az újratervezéshez, és hangsúlyozta, érdemes lenne kikérni a versenyzők véleményét is.

Todt e panaszra is reagált. „Pillanatnyilag még egy nem is létező futamról beszélünk. A kereskedelmi jogok birtokosa még csak most kezdett egyeztetni a szervezőkkel, és azt próbálják kideríteni, hogy mire van lehetőség. Ha ez meglesz, majd lesznek tervrajzok is, amit aztán átküldünk a biztonságért felelős részlegünknek. Valaki megvizsgálja a helyszínt, és javaslatokat fog tenni. Ha a versenyzők szeretnének véleményezni, örömmel várjuk őket” – nyitotta ki ezt az ajtót is a mezőny tagjai előtt.

Az oda-vissza üzengetés láthatóan már jól megy, kíváncsian várjuk, a szoros együttműködés is megvalósul-e.