Vettel: Akkor írjuk a szabálykönyvre, hogy tilos a versenyzés!


Ismét felszólalt az eltúlzott és szőrszálhasogató büntetések ellen Sebastian Vettel, aki szerint a versenyzést is tönkreteszik azzal, hogy mindent próbálnak leszabályozni.

Továbbra is bosszantja a bajnokság éllovasát, hogy múlt héten Ausztriában három rajthellyel hátrébb sorolták Carlos Sainz időmérős feltartásáért, ami miatt nem volt esélye a maximumot kihozni a Mercedes botlásából, és nem tudott nyerni.

A német Silverstone-ba érkezve sem titkolta, túlzónak érzi az FIA ítéletét, és szeretné, ha változás lenne ezen a téren. „A versenyemen már nem változtat, ha mérgelődöm, de tudható, hogy nem vagyok nagy híve ezeknek a büntetéseknek. Már a múltban is többször elmondtam, ez a mi, vagyis a versenyzők hibája, hiszen mi ülünk ott péntek délutánonként, és panaszkodunk a döntésekre és azok következetlenségére” – utalt a pénteki versenyzői eligazításokra.





Vettel szerint alapvető hiba van a rendszerben. „Meglátásom szerint a motorsport nem lehet fekete vagy fehér, így természetes, hogy nem lehet minden döntés egyforma. Nem is tartom szükségesnek, hogy minden alkalommal döntés szülessen. A sportág fokozatosan vált ilyenné. Minden balesetet meg kell vizsgálni, és valahogy a versenybaleseteknek sem szabad már megtörténniük.”

„Ennek a következménye az, hogy van egy vastag szabálykönyvünk. Szerintem borítójára rá is írhatnánk: ’Nem szabad versenyezni!’. Nekem néha már ez az érzésem. Ami az időmérős esetet illeti, senki sem sérült meg, és Carlos is azt mondta, nem történt probléma, teljesen megértő volt. Nyugodt volt, de még így is büntetés lett belőle. Nyilván én szívtam meg aznap, de legközelebb talán más fogja. Szerintem erre semmi szükség nincs” – vélekedett.

Hogy Vettel blokkolta Sainz útját, az ráadásul részben a Ferrari hibája volt, hiszen a mérnöke nem figyelmeztette a vetélytárs közeledésére. „Csapatként követtünk el hibát, nem szokásom senkit sem hibáztatni” – mondta ennek kapcsán Vettel. „Már sokszor elmondtam a véleményem a büntetésről. Általában tudjuk, hogy mit csináljunk ilyen helyzetekben, és általában szólnak nekem. Most nem szóltak, megesik. Remek rendszerünk van, próbáljuk elkerülni a megismétlődését. Ez az én nézőpontom. Az ilyesmi megtörténik velünk és másokkal is, hozzátartozik a sporthoz. Ha másokkal osztozol a pályán, akkor egy idő után egymás útjában lesztek.”

Vettel a témát lezárva még hozzátette, nem tulajdonít nagy jelentőséget annak, hogy büntetésével potenciálisan hány ponttal lehetne több a neve mellett a bajnokságban. „Most egy pont az előnyöm. Később könnyű lesz majd megmondani, hogy mit és hol lehetett volna másképpen csinálni. Viszont mi azért is vagyunk az élen jelenleg, mert sosem a múlttal foglalkozunk, hanem előre tekintünk. És ha a végén egy ponttal leszek az élen, akkor örülni fogok.”

A következő lépést ebbe az irányba Silverstone-ban teheti meg, ahol a Ferrari új padlólemezzel próbál felelni a Mercedes egy héttel ezelőtti fejlesztéseire. „Tisztázzuk: nem mi vágunk neki esélyesként ennek a hétvégének. De eddig minden pályatípuson jó volt az autónk, és itt is így lehet. Elvárásaim viszont nincsenek.”

„Nem tudom, hogyan alakul a küzdelem a folytatásban. A döntő az lehet majd, hogy ki hogyan fejleszt a szezon során. Nekünk van egy tervünk, az embereink fáradhatatlanul dolgoznak a megvalósításán, és majd kiderül, hogy ezzel milyen messzire jutunk. Az idei autónkban nagyobb potenciál van, mint a 2017-esben. Akkor sok pontot szereztünk év elején, ám a legnagyobb gyengénk akkor az volt, hogy a végén nem volt elég jó az autónk ahhoz, hogy a Mercedesszel harcoljunk. Ezzel buktunk sok pontot. Nem tudom, hogy idén hogy ér véget a szezon, de ha lesz mivel harcolnunk, hiszem, hogy jó évünk lehet. Nem aggódom túlzottan.”