Kettős ellenőrzés alatt a Ferrari: az ellenfelek az FIA-ra bízzák


Bárhogy is dönt, bármit is talál az FIA az ERS-használata miatt gyanúba keveredett Ferrarinál, a két ellenfél, a Red Bull és a Mercedes maximálisan megbízik a szövetség procedúrájában.

Ahogy arról beszámoltunk, az FIA Monacóban extra ellenőrzés alá vette az ellenfelek által csalással vádolt Ferrarit, és egy extra szenzor bevetésével kezdte figyelni, hogy a szabályoknak megfelelő módon használják-e az ERS-üket. A csapat mindenben együttműködik a szövetséggel, a monacói első szabadedzés előtt új szoftverüket is bemutatták, mely a szenzorral együtt azt hivatott bizonyítani, hogy nem áll módjukban a maximálisan engedélyezett 120 Kilowattnál több energiát felhasználni az egyedi tervezésű MGU-K-jukkal.





A csapatfőnököknek kiírt csütörtöki hivatalos sajtótájékoztatón a riválisokat is kérdezték az ügyről, ám mind a Mercedes, mind a Red Bull állítja, bármire is jut az eddig összegyűjtött adatokat tovább vizsgáló FIA, rájuk fog hagyatkozni. „Mi nem vagyunk motorgyártó, ezért talán Totót érdemes kérdezni a motorok kialakításáról, de hallani pletykákat és kételyeket, és semmi kétségem, hogy ezek nektek is tetszenek” – mondta Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke az újságíróknak. „Biztos vagyok benne, hogy az FIA-nak mindene adott a mérések elvégzéséhez, az adminisztrációhoz és az autó átvizsgálásához a hétvége során, emellett a csapat kötelessége biztosítani, hogy mindez végbemenjen. Szerintem a legjobb, ha az FIA embereit kérdezik erről.”

Miközben a hírek szerint a Mercedes volt a legfőbb panasztevő, Toto Wolff Hornerhez hasonlóan az FIA-ra bízta a döntést. „Christiannak igaza van. Folyton felmerülnek szabályossággal kapcsolatos kérdések. Vannak vitatott esetek, vannak, amiket az FIA egy normál hétköznapon is ellenőrizni szokott. A csapatok kötelessége megfelelni az előírásoknak, és ez egy folyamatban lévő ügy. Nagyon bízom benne, hogy bármilyen probléma is merül föl, legyen szó akár a karosszériáról, akár a motorról, az FIA meg tudja oldani azt. Amennyire én tudom, ez a folyamat még most is zajlik, szóval meglátjuk, mi lesz a vége” – fogalmazott a csillagosokat vezető osztrák.

Miután a Ferrari erőforrását további két csapat, a Haas és a Sauber is használja, az ő főnökeiket is kérdezték arról, hogyan érinti gárdájukat az FIA vizsgálata. Frédéric Vasseur, a svájciak vezetője elmondta, nekik semmin sem kellett változtatniuk, és arról sem tud, hogy náluk is bekerültek-e a kérdéses szenzorok. „Nekünk csak be kell építenünk a motort az autóba – megbízom a Ferrariban. Nem érdekel a kialakult helyzet” – fogalmazott a francia.

Haasos kollégája, Günther Steiner sem kívánt részletekbe bocsátkozni. „Én is csak úgy hallottam erről az ügyről, az FIA minket nem keresett, hiszen a motorunkat készen kapjuk a Ferraritól. A Ferrari semmi hivatalosan nem közölt, és nem aggódom, mivel úgysem tehetünk semmit. Emellett ezek csak pletykák, semmi sem hivatalos” – zárta rövidre a témát.